Alumni
PDF Print E-mail

Fiataloknak

 

 



Az AIESEC egy nemzetközi szervezet fiatalok számára, amely lehetőséget ad a világ 107 országában a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak, hogy felfedezzék és fejlesszék a bennük rejlő képességeket, készségeket, találkozzanak egymással, a gazdaságot és a társadalmat fejlesztő projekteket futassanak. Eközben közös célunk, hogy az így megszerzett tapasztalatok, ismeretek és kapcsolatok révén a jövőben felelős vezetőkké váljanak.

 

 

Ennek érdekében tagjaink számára évente 8300 vezetői pozíciót, több, mint 8200 Külföldi Gyakorlati lehetőséget kínálunk, és több mint 470 konferenciát szervezünk.

Minden évben több mint 7500 fiatal vesz részt Szakmai Gyakorlati Programunkban, mely lehetővé teszi számukra, hogy egy másik kultúrában éljenek és dolgozzanak.

Itthon 11 felsőoktatási intézményben az AIESEC a következő lehetőségeket kínálja számodra:

  • Gyakorlati ismereteket sajátíthatsz el azzal, hogy részt veszel a projektek kidolgozásában és futtatásban. Eközben megszerezheted a szervezetek működésének alapját adó funkcionális ismereteket,
  • Tapasztalatot szerezhetsz egy nemzetközi környezetben,
  • Külföldi szakmai, vagy önkéntes gyakorlaton vehetsz részt,
  • Fejlesztheted vezetői készségeidet, úgy, hogy legalább 3 hónapig egy csapat munkáját te koordinálod,
  • Kapcsolatokat építhetsz,
  • Megismerheted és fejlesztheted saját erősségeidet.
 
Banner

Szponzoraink

  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország
  • AIESEC Magyarország